Az Illyés Gyula Program célja, hogy olyan rászoruló fiataloknak nyújtson második esélyt a felsőoktatásba való bejutáshoz, akiknek már megvan az érettségijük, de eddig nem vették fel őket egyetlen felsőoktatási intézménybe sem. A program keretében 10 hónapos, intenzív angolnyelvi és matematikai képzést kap 10 diák, amely keretében felkészítik őket az ismételt felvételire.
Automatizált, élethelyzet alapú, valós idejű döntéstámogató keretrendszert fejlesztett a W.UP digitális banki szoftvercég és a Budapesti Corvinus Egyetem konzorciuma; a közel 722 millió forint értékű beruházáshoz a Széchenyi 2020 program pályázatán közel 500 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyertek - közölte a konzorciumvezető W.UP.
Sokan vannak, akik idén tavasszal diplomáznak. Sokakban merülhet fel, hogyan tovább? A munkaerőpiacra érdekes kettősség jellemző: sok munkaadó szenved a munkaerőhiánytól, mert nem talál megfelelő jelölteket, miközben sokan vannak, akik hosszú ideje nem találnak megfelelő munkahelyet maguknak. Aki dolgozik, gyakran folyamatosan passzív álláskereső üzemmódban van, figyeli a lehetőségeket, mert valamiért nem elégedett az aktuális munkahelyével. Nem egyszerű tehát a helyzet. Ugyanakkor a versenyszférán kívül is van alternatíva: ha egy friss diplomás számára fontos a nemzetközi tapasztalat, nemzetközi kapcsolatrendszer építése, kifejezetten érdeklődik egy adott téma iránt, szereti a változatosságot, akkor jó választás lehet számára a doktori képzés. Kónya István, a Corvinus Doktori Iskolák vezetője szerint a doktorandusz-lét egyik legnagyobb előnye a függetlenség és önállóság, ráadásul a doktori fokozat megszerzése akkor is nagyon nagy előnyt ad, ha valaki nem az egyetemi szférában képzeli el a jövőt: nagy nemzetközi szervezetek, tőzsdei cégek, pénzügyi elemzők is tárt karokkal várják a doktori fokozattal rendelkező munkatársakat.
A diploma megszerzése után több lehetőség is adódik: sokan vannak, akik teljes munkaidős állást vállalnak, mások az akadémiai életpályát választják, és doktori képzésre jelentkeznek. Kutatás igazolja, több szempontból is megéri az utóbbi: a doktoranduszok speciális készségekre tesznek szert a tanulmányaik során, a doktori fokozat munkavállalás szempontjából is értékes, hozzájárul a szakmai előremenetelhez, komoly kapcsolati háló épül a képzés során, valamint rengeteg nemzetközi lehetőség nyílik meg. Utánajártunk, mennyire rögös a PhD fokozatig vezető út, és milyen lehetőségei vannak, aki belevág.
Az ego kimerülés elmélete szerint ha lefárasztjuk magunkat mentálisan, akkor lecsökken az önuralmunk és nagyobb valószínűséggel viselkedünk nemkívánatos módon. Általános iskolai diákok körében folytatott kísérletben azt vizsgáltuk, hogy nagyobb valószínűséggel csalnak-e azok, akiket korábban gondolkodtató feladatokkal lefárasztottunk. Azt találjuk, hogy többen csalnak azok közül, akiknek az önkontrollját lemerítettük a kísérlet során. Eredményeinkből az következik, hogy az iskolai csalás (például a másolás vagy a puskázás) csökkenthető, ha a diákok nem kimerültek, például nem az utolsó órában írják a dolgozatot.
A Budapesti Corvinus Egyetem az első modellváltó felsőoktatási intézmény volt Magyarországon. A 2019 júliusa óta alapítványi fenntartásban működő egyetem jelentős átalakuláson ment keresztül az utóbbi két és fél évben. Utánajártunk, mégis milyen eredményei látszanak már az alapítványi fenntartásra való átállásnak, mit tapasztalnak mindebből a hallgatók és az egyetem munkatársai.
Gőzerővel zajlik az építkezés a gellért-hegyi Ménesi úton, ahol a Corvinus Egyetem legújabb campusa épül. A munkálatok már 2021-ban elkezdődtek, az épületet pedig előreláthatólag 2023-ban veheti használatba az egyetem. A munkálatok állapotáról osztott meg most képeket az egyetem.
A ma ismert szakkollégiumi mozgalom az 1970-es években indult el Magyarországon, de évszázados múltból építkezik: megtalálhatjuk benne az angolszász college-ok és a magyar neveléstörténetben fontos kollégiumok hagyományát. Jelenleg mintegy 50 úgynevezett minősített szakkollégium működik Magyarországon, ezek jellemzően az egyetemektől némiképp független, önszerveződő, diákönkormányzatiságra épülő intézmények. Többek, mint egy lakóközösség: a kollégisták az egyetemek képzési rendszerét kiegészítve elmélyült tanulást és kutatást végeznek az őket érdeklő témákban, erős a közösségi élet, fontos a társadalmi felelősségvállalás. Elitképző intézmények, jellemzően jelentős a túljelentkezés is. Vajon kinek van lehetősége bekerülni egy ilyen intézménybe? Jár-e plusz költséggel a szakkollégiumi lét? És mégis, milyen pluszt ad, miért érdemes jelentkezni? Ennek jártunk utána.
Megtartotta alakuló ülését a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Monetáris Politikai Szakosztálya 2022. január 19-én, szerdán a Budapesti Corvinus Egyetemen. Az alapító tagok a szakosztály elnökévé Takáts Előd egyetemi tanárt, a Budapesti Corvinus Egyetem rektorát, társelnökévé pedig Banai Ádámot, a Magyar Nemzeti Bank jegybanki eszköztárért és devizatartalék-kezelésért felelős ügyvezető igazgatóját választották.
Noha még két hónap van hátra a 2022. szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre való jelentkezési határidőig, ez az idő nem is olyan sok, ha figyelembe vesszük, milyen hatalmas a választási lehetőség. Magyarországon ugyanis több mint 60 államilag elismert felsőoktatási intézmény több száz karának több száz szakja közül lehet választani. Épp ezért megnéztük, melyek azok a pozíciók, amelyekre a legtöbb hirdetést feladták idén a cégek, vagyis melyek most a legkeresettebb szakmák a piacon, és mely szak az, amelynek elvégzése ezekhez betöltéséhez jól jön.
Nagy a harc a legtehetségesebb diákokért és a Corvinus nem feltétlenül csak hazai pályán akar versenyezni, hanem azokkal a jó nyugat-európai, észak-amerikai vagy közép-európai egyetemekkel is, amelyek szintén alternatívát kínálnak a magyarok számára. Már nem az a cél, hogy annyi hallgató tanuljon a Budapesti Corvinus Egyetemen, amennyi csak befér a Fővám téri épületbe, hanem, hogy az immár alapítványi struktúrában működő intézmény nemzetközi minta mentén szerveződjön – jelezte a Portfolio-nak adott interjújában Takáts Előd. A Budapesti Corvinus Egyetem pár hónapja kinevezett rektora arról is beszélt, hogy ebben az új modellben az oktató-hallgató arányt 1:12-höz közelítenék a jelenlegi 1:20 arányról. A külföldről hazaérkező közgazdásszal beszélgettünk a szenátus és a kuratórium egészséges munkamegosztásáról, a rendelkezésre álló forrásokról, valamint az egyetem pénzügyi stabilitásáról. Kitért arra is, hogy elit egyetem szeretnének lenni, de nem a mostani elit gyerekeit akarják képezni, hanem a jövő elitjét, ennek megalapozásához pedig egy esélyegyenlőségi programot is létrehoznak.
Még három hónap van a 2022. szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre való jelentkezési határidőig. Nem sok idő ez, tekintettel arra, hogy Magyarországon több mint 60 államilag elismert felsőoktatási intézmény több száz karának több száz szakja közül lehet választani, a bőség zavarában pedig nehéz megtalálni, melyik lenne a legideálisabb a gyerek számára. Rengeteg mindent kell mérlegelni a szülőknek és a diákoknak is. A KPMG nemzetközi tanácsadó cég HR igazgatójával jártunk utána, mennyit számít az, hogy milyen egyetemen és milyen képzési területen szerez diplomát valaki.
Magyarország világvezető volt a COVID-19 járvány harmadik hullámában az elérhető vakcinák sokszínűségét tekintve. A hazai gyakorlat, miszerint a felajánlott vakcinát az egyén elutasíthatta, és várhatott egy számára elfogadhatóbb vakcinára, szintén egyedülálló volt a világon 2021 tavaszán. A Budapesti Corvinus Egyetem kutatása rávilágított, hogy a vakcinák sokfélesége és a szabad választás egyaránt javíthatta az oltakozási hajlandóságot.
Alap – és osztatlan szakos nyílt napjára november 19-én pénteken, mesterszakos nyílt napjára pedig november 18-án, csütörtökön várja a képzései iránt érdeklődőket a Budapesti Corvinus Egyetem.
Magyarországon több mint 50 államilag elismert felsőoktatási intézmény közül választhatnak a felvételizők. Nehéz ezek között megtalálni azt, ami a lehető legjobb választás volna. Rengeteg szempontot kell mérlegelni, például azt is, milyen lehetőséget nyújt egy egyetem vagy főiskola a kapcsolatépítésre. Kutatások sora igazolja ugyanis, hogy a kiterjedtebb kapcsolatrendszerrel rendelkezők magasabb bérre és több előlépési lehetőségre számíthatnak karrierjük során, sőt, nagy valószínűsséggel könnyebben tudnak elhelyezkedni is, mint aki erre nem fordít kiemelt figyelmet. Szakértők segítségével jártunk utána, milyen kapcsolatépítésre szolgáló lehetőségekkel érdemes élnie a diákoknak, egyáltalán, kikkel és hogyan érdemes, és milyen kapcsolatot kialakítani az egyetemi évek során.
Életének 94. évében, hétfőn elhunyt Kornai János Széchenyi-díjas közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Harvard Egyetem és a Corvinus emeritus professzora, a francia becsületrend kitüntetettje, a svéd, amerikai, és más akadémiák tiszteletbeli tagja - közölte a család hétfő este az MTI-vel.
A Prima Primissima Alapítvány közzétette idei Primáit, akik közül kikerülnek az idei Prima Primissima díjasok. Külön öröm számunkra, hogy kollégánk, Madár István a magyar sajtó kategóriában a 2021-es év egyik Primája lett Borbás Mária és Rónai Egon mellett.
Az egyetemi hallgatók életének elengedhetetlen része az okostelefon, épp ezért a felsőoktatási intézményeknek érdemes technológiai fejlesztésbe kezdeniük, hogy elérjék a lehető legtöbb, legjobb diákot, ahhoz pedig, hogy meg is tartsák őket, az igényeiket figyelembe véve célszerű tökéletesíteni a digitális szolgáltatásokat. A közép-kelet európai régió legkiemelkedőbb egyetemei már jelentős lépéseket tettek, és Magyarországon is van jó példa. A Budapesti Corvinus Egyetemen 2020 óta jelentős előrelépés történt, folyamatosan tökéletesítik a MyCorvinus applikációt, és Major Péter, a Hallgatói Szolgáltatásokért felelős vezető elmondta, hamarosan indul a Navigátor mentorprogram, amely a diákok életútjának tervezésében segít majd, a Voice pedig a hallgatók tanulmányaikkal, kurzusaikkal kapcsolatos gyors, folyamatos visszajelzésére ad lehetőséget.
A Financial Times idén is összeállította a legjobb menedzsment képzéseket listázó nemzetközi rangsorát, amelyen a Budapesti Corvinus Egyetem Vezetés és szervezés mesterképzési programja is helyet kapott.
A minőségi oktatás elengedhetetlen része az élményszerű tanulmányok biztosítása, hogy izgalmas kihívásokat kaphassanak a diákok, komoly problémákon dolgozhassanak, a tanulás interaktív, , elméletileg megalapozott, gyakorlatorientált legyen. Ez akkor kivitelezhető, ha egy oktató egyidejűleg kevesebb diákkal foglalkozik. Szabó Lajos, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatási rektorhelyettese a Portfolio-nak elmondta, dolgoznak azon, hogy a jövőben kisebb csoportokban tanulhassanak, nagyobb figyelmet kapjanak az egyetem hallgatói, épp ezért új oktatási módszereket vezettek és vezetnek be a jövőben. A cél, hogy a következő években elérjék a tizenkettő-tizenhárom az egyhez körüli hallgató-oktató arányt.